2011. január 8., szombat

Az ördög széke

Megkaptam az Ördög Széke című filmet, gondoltam megnézem. Már rögtön az elején tudtam, hogy ez nem egy átlagos film. Igyekeztek bele fantáziát vinni, de a végét elbaszták. Szerintem sokaknak ezért nem tetszett csak. A port.hu-n láttam, hogy eléggé gagyinak titulálják.
Nick West a főszereplője a filmnek, aki bedrogozva bemegy a barátnőjével egy elhagyatott elmegyógyintézetbe. Közben vígjátékba illő szövegek hangzanak el, melyek élvezhetőbbé teszik a filmet. A csaj beleül az Ördög Székébe és eltűnik. Senki nem hisz  Nicknek, a pszichiátriára zárják. Négy év múlva visszatér 'Gandalf-fal', a professzorral, akit érdekel hogy történt a gyilkosság, őt elkíséri Rachel meg egy seggnyaló és egy szarházi, aki soha nem tudja befogni a pofáját (Clerk). Ez akkora pancser volt, ezen röhögtem végig. Főleg annál a jelenetnél, mikor le akarta smárolni a seggnyaló csajt és az olyan ridegen elutasította, sőt még át is küldte a démonhoz. :D Rachel is elég pancser volt, mert nem hitt Nicknek, csak beleült a székbe és persze átkerült a démonhoz ő is. Persze megvolt a szokásos rémmese, miszerint egy elmebeteg igazgató bezárta magát ide pár beteggel és azokkal kísérletezett. Zajlanak az események, Nick és Rachel elég közel kerül egymáshoz, mikor...
...mikor jön a gyászosan elbaszott vége és kiderül, hogy valójában ezek az események nem történtek meg. Legalábbis én ezt hámoztam ki belőle. Akit érdekel, nézze meg a filmet, csak a vége miatt adok rá 7-es osztályzatot, pedig alapból jó lett volna.
Pár furcsaság:

-Eléggé meglepett az, hogy egy lerobbant elmegyógyintézet játszódik a történet, de a táblára fel volt rajzolva egy szem, annak a részei, meg a műszerek is elég jó állapotban voltak. Kérdem én: ha valami elhagyatott, akkor a krétának fakulnia kellett volna, mindennek porosnak kellett volna lennie.
-Miért hagyta a slusszkulcsot a kocsiban a professzor?
-Miért nem ment egyből Rachel után Nick? Akkor sokkal hihetőbb lett volna az érzelmi felindulása.

Kiszedtem pár aranyköpést a filmből:
5 órányi autózás az intellektuális tökfejekkel. Csevegnek színházról, krokettről, répatortáról, franciaországi nyaralóról és mindenről, ami engem hidegen hagy
Két kikent, kifent, üresfejű barbibaba egy ostoba bohóc, Gandalf, szánnivaló jómagam
-Nick, jól van?
'Mi a fasztól lennék jól, bögyös?'
-Igen

1 megjegyzés:

  1. Gainan and Gainsan, the first and last truly - stillcasino.com
    Gainan and Gainsan, the first and last truly. Gainsan 온카지노 and Gainsan, 우리카지노 마틴 the first and last truly. Gainsan and Gainsan, the first and last truly. Gainsan and Gainsan, starvegad the first and last

    VálaszTörlés